Miért éppen üveg?

Sokan teszik fel ezt a kérdést.
És a válaszom évek óta ugyanaz:Mert az üveg festése varázslat.
Egyre nagyobb varázslat.
Az üveg hideg, rideg és látszólag egyszerű anyag.
A festék azonban meglágyítja a keménységét, és a fénnyel együtt játszani kezd.
Az üveg pedig engedi, hogy játsszanak vele.
Átengedi a fényt, visszatükrözi, többféle dimenziót ad a képnek, és mindig más arcát mutatja.
Egészen más téli derengésben, a hajnal első sugarai vagy a déli tűző nap fényében.
Lámpafénynél sejtelmes, titokzatos.
Ez a válaszom.
Évről évre egyre inkább.Csupor Ágnes
1998 óta fest üvegre hivatásszerűen. Korábban számtalan féle anyaggal kísérletezett már, de az üveg lett a nagy szerelem, mert az üveggel, a színekkel és a fénnyel olyan varázslatot lehet a festménybe zárni, ami bárhol, bármikor működik: csak fény és néző kell hozzá.
Több, mint 4500 üvegfestéssel töltött óra,
több, mint 100 festmény
és több ezer üvegből készült míves tárgy
elkészítésének tapasztalatait kínálja Önnek
üvegdekorációjának megalkotásához.Csupor Ágnes magáról
„Párommal, Kőszegi Gáborral 1998-ban alapítottuk és 2003-ig működtettük az Üveghegy Galériát, mert úgy éreztük, hogy a bennünk mozgó kreativitás a festett üvegben ölthet leginkább testet.
Az üvegfestményekből kiindulva hamar eljutottunk a míves festett üvegből készült használati tárgyakig, mert fontosnak érezzük azt az üzenetet, amelyet ezek az alkotások hordoznak. Sok-sok ajtót és ablakot festettem ki, rengeteg lámpát, órát, tükröt, mandalát készítettünk közösen, és még háromszor ennyi terv motoszkál és dolgozik a fejemben.Fontosnak tartom a minőséget, időtállóságot, ezért tárgyainkhoz csak az évek alatt letesztelt, legjobb minőségű alapanyagokat használjuk fel.
Minden munkafolyamat kézi, ezért csak egyedi darabokat készítünk.
Az elmúlt években egyéni megrendelőket szolgáltunk ki.”Kiállítások
1998. november -- Az Attila úti Üveghegy Galériában
1999. május -- Kondor Béla Közösségi Ház
1999. november -- Hades Jazz Restaurant
1999. december -- Cafe Vian
2000. március -- Enterior-Milio a Pesti Vigadóban
2000. június -- Cafe Miró
2000. szeptember -- Örökmozgó Filmszínház
2001. február -- Antenna Hungária kiállítóterme
2005.október Hotel Aquincum
[/accordion]
