Adventi kalendárium – kicsit másképp

Adventi kalendárium – kicsit másképp

adventi-kal1

Ha kis gyerekeid vannak, akkor biztos töröd már a fejed az Adventi Kalendáriumon.
Az én fejemben ezzel kapcsolatban évek óta megy a kalamajka:

Egyik felem azt mondja, hogy ne adjak a lurkóknak annyi édességet,
csempésszek a zsákocskákba egészséges finomságokat.
(Nekünk pár éve a szüleim kis számozott filc-zsákokat készítettek,
amelyeket facsipesszel akasztunk fel – irtó szépek!)
A diónak, aszalt gyümölcsöknek örültek a srácok, de kicsit csalódottak voltak.

Voltak olyan évek, amikor a másik felem győzött,
és karamellát, csokoládét dugtam a zsákokba,
de 10-12 csokis reggel után már bio-anyuka-énem sikítozott. :))))

Tavaly újítottam:
iciri-pici édességek mellé cédulák kerültek, amik jó kis közös esti programokat hirdettek:
gyertyás zenehallgatást, kéz-vagy hátmasszázst, csengettyűs meditálást,
beszélgetést a régi időkről, amikor még valamelyikünk kicsi volt.
Az adventünk igazán szépre sikeredett.

Idén az egyik barátnőm izgalmas ötlettel állt elő:
egyik este üljön össze a család és gyártsunk együtt meglepetés-cédulákat.
Vagyis mindenki adjon, ne csak a szülő.
Tetszett az újítás.
Annyira jó meglepetést adni, miért ne szóljon az Advent a gyerekeknek is erről?

Ezért most hétvégén össze fogunk gyűlni,
és mindenki megírja majd az apró felajánlásait,
amelyek terveim szerint nem csak hármunknak,
hanem a nagyszülők, szomszédok, iskolatársak felé is szólhatnak.
Ebben az évben ezek a cédulák kerülnek majd véletlenszerűen a zsákokba
………………na jó, lesz egy ki csoki is!

Az elmúlt hetekben az Üvegfestő Klubban lázas készülődés folyt:
a résztvevők már karácsonyi ajándékokat gyártottak.
Decemberben még van lehetőséged csatlakozni.
Ha erre rákattintasz, megnézheted a frissített időpontokat: ESEMÉNYEK

Bensőséges adventi időszakot,
és kreatív készülődést kívánok neked szeretettel!

 

kép forrás: http://thislunchrox.com/2011/11/giving-jar/