Helyzetek, amelyeket nem szoktunk nagy dobra verni…avagy ablakfestő kalandok

Helyzetek, amelyeket nem szoktunk nagy dobra verni…avagy ablakfestő kalandok

Ha nem lennék olyan jól nevelt :)), akkor ezt írtam volna: a tavalyi év üvegfestészeti szívatása…
Miről beszélek én itt?

Ígértem, hogy beszámolok az év végi izgalmas munkáimról,
s gondoltam, ennek lassan itt az ideje.
Amiről ma szó lesz, az egy családi ház belső lépcsőházában található fél-kupola-ablak.
Októberben mértem fel az ablakot, de csak decemberben került fel a festett üveg.
Miért?

Az ablakok a lépcső fölött, jó magasan vannak. Már az odajutás is angyali feladatnak tűnt,
de a háziak szuper létrájával mégsem volt olyan nehéz.
A megrendelők kiválasztottak három témát,melyről a későbbiekben skiccet készítettem,
majd lemértem az ablakokat.

Ezen a ponton már rájöttem, hogy segítséget kérek,
ezért néhány nappal később az egyik üveges-fiú megismételte a műveletet és sablont is készített.
Jelezte, hogy gyanús neki: vajon beférnek-e majd az üvegek,a vas tartószerkezet ugyanis furcsa szögben áll.
(Kiderült, hogy hajdanán az ablakokat kívülről tették  a keretre.)

Vagyis: az üveget be kell próbálni.
Ettől a művelettől féltem. Nagyon.
Ezért vártam, hátha megteszik helyettem az üvegesek,
de annyira tele voltak munkával, hogy néhány hét múlva feladtam a reményt, és mentem én.

Nem szaporítom a szót: hamar kiderült, hogy így nem fér be egyik üvegtábla sem.
Mi legyen?
Rövid töprengés után kitaláltuk, hogy el kell vágni az üvegeket. Darabokra.
Jó, de hol? Vastag kartonból sablonokat gyártottunk, szabtunk,
és az eredményt már a képeken láthatod.

De azt azért hozzáteszem, hogy sem a festés nem volt egyszerű (és akkor még finoman fogalmaztam),
sem az alvás nem volt az, a berakás előtti napokban…

A konklúzió: NEM ISMERÜNK LEHETETLENT!
(A folyamatról filmet is forgattam, amit hamarosan vetítek is majd :))))

Itt láthatod a képeket a tervekről, a felmérésről és az utómunkáról:

felmérés
terv4.
terv3.
terv2.
terv1
festett kupolaablak2
utómunka
utómunkálatok
festett kupolaablak3

 

Közben elkészült a film, íme: