Hogy tetszik életed szim(szín)fóniája?

A(z)  megjelenítése

Az áprilisi hidegben szaporán kopogott a cipősarkunk a pesti utcán.
Kezemben lányom kicsi tenyere, és szemem izgatottan kereste a házszámokat: 59, 61, 63……. ez hogy lehet?
Ugyanaz a kapu, ugyanaz a lakás – ez a lehetőség már hónapokkal ezelőtt elszállt, hogyhogy újra?
Újra megpróbálhatjuk? Újra pályázhatunk?
Amikor beléptem a fényben úszó lakásba, akkor szólalt meg bennem halkan, nagyon halkan a dal.

Szeretem az életemet.
Amikor csomópontokba sűrűsödik és számot vetek, mindig megállapítom ezt.


Most egy hatalmas zeneműnek látom.
Látom a zenekart: a zenészeket, a karmestert, a csillogó hangszereket,
az utolsó padban ücsörgő portást, aki behunyt szemmel hallgatja;
érzem a Zeneszerzőt, aki nem látható, mégis itt van.
Keresem magam. Melyik vagyok én?

Ó – megvan.
Mindegyik szerepet gyakorlom: sokszor karmesterként működök, áramlok a zenével és a zenészekkel.
Néha leteszem a pálcát és beülök a vonósok közé: jól esik együtt mozogni a többiekkel.
Időnként dobosként én adom a ritmust, fuvolistaként szólózok, bőgősként a háttérbe vonulok.
Néha együttműködő vagyok, néha kiesek a ritmusból.
Néha karmesterként nem értem a kottát, és szidom a Zeneszerzőt, vagy duzzogva értetlenkedek.
Néha elrontom: rosszul vezénylem a zenekart, és akkor káosz támad.

Ilyenkor csak az segít, hogy leteszem a pálcát, magamba nézek és megkeresem az okot.
Fáradt voltam? Kritizáltam a darabot? Vagy egyszerűen egy olyan ismétlődés jött a zenében, ami megzavart:
valamikor sokat jelentett, nagyon fájt vagy tetszett?

Te is látod az életed ritmusát?
Én ott, a fényben úszó lakásban vettem észre, mennyi minden ismétlődött meg ebben az utóbbi hónapban.
Milyen pörgő ritmusú volt, milyen sok új dallam érkezett, mennyi zenész váltogatta egymást.

Szeretem az év ritmusát a zeneműben. Megadja az alapritmust.
Szeretem a tavasz beköszöntét.
Szeretem minden évben meggyúrni a húsvéti kalácsot.
De megtorpanok, amikor tragikus és értelmetlen dolgok ismétlődnek a környezetemben,
helyzetek,amelyeket nem tudok mire vélni,
helyzetek, amelyekben engem is meglep a saját reakcióm.
és csak hosszas kutakodás után jövök rá az okára.

Kérdezheted, miért írok erről ilyen hosszan, hogy jön ez ide? Mindjárt, pár lépés csak…
Nos, rájöttem, hogy ebben az egész zenélősdi-életben számomra az együtt zenélés, a kapcsolódások a legérdekesebbek.
Ahogy egymáshoz kapcsolódik hosszabb-rövidebb időre az életünk,
ahogy együtt írunk- és élünk meg történeteket,
ahogy konfliktusokban csiszolódunk, fájunk és szépülünk.
Időnként rettentő fájdalmas megfigyelni, mennyire nem megy másokkal a kapcsolódás — amikor magunkkal nem kapcsolódunk.
…és milyen jó egy nehéz helyzetből kézen-fogva, együtt, megerősödve előbukkanni.

De ez nem megy magától. Tanulnunk kell.
Kicsi korunktól kezdve. Láttam a gyerekeimnél, milyen nagy szenvedést okoz ez nekik is:
amikor nem tudnak kapcsolódni egymáshoz, a barátaikhoz, az osztálytársakhoz vagy hozzám.
Milyen jó, ha a közösségben, kapcsolódásban megtalálják az éppen aktuális szerepüket, dolgukat;
és mennyire fáj nekik, amikor nem tudják megtenni.
Tanulniuk kell ezt, és felnőttként velük együtt tanuljuk mi is.

Ennek egy remek módja és lehetősége az a gyerekeknek szóló nyári tábor, amit évről évre (ritmikusan:))) tartunk a barátnőmmel, Cilivel.
Ezeket a táborokat alkotótáboroknak hirdetjük meg, és első ránézésre azok is, hiszen festünk, táncolunk,
színdarabot írunk- és adunk elő, de ez csak az eszköz.
A lényeg a kapcsolódásban van, hogy ki-ki megtalálja a szerepét  és az eszközeit a közösségben.
Eszközöket, amelyekkel képviselni tudja magát, amelyekkel a csoport épülésében, áramlásában tud részt venni,
amelyekkel rájön a saját értékeire és erejére… amelyeket magával visz, és használni tud otthon, ősztől az iskolában, az edzésen.

Számomra az évnek az egyik legcsilingelőbb tétele ez a pár hét, amit így együtt töltünk.
Ha azt érzed, hogy van a közeledben olyan gyerkőc, akinek ilyen tapasztalásra szüksége lenne,
akkor nézz bele a weblapunkba http://jegtoro.hu/ (Nyitott Ház – nyári táborok menü), néhány szabad hely még van.

Ami a gyerektáborokban történik, ugyanazt figyeltem meg az üvegfestő csoportokban is.
Persze nem így kimondva, nem ennyire látványos módon, de a történés lényege ugyanaz:
az alkotáson keresztül találkozunk önmagunk Erejével, Magjával és ez olyan nagy élmény,
akkora öröm szabadul fel, hogy ebből még hetekig tudjuk táplálni a mindennapi kapcsolódásainkat.

Izgatottan várom a nyári üvegfestő tábort, amikor mindez 5 napon át fog zajlani!
Részletek, információk: ITT.

Búcsúzásképp visszakanyarodok a levél elejére, és egy hétköznapi kalandra hívlak:
adj magadnak 13 percet, helyezkedj el kényelmesen, csukd be a szemed,
és úgy hallgasd meg Smetana Moldvájá-t,
hogy közben valójában a saját zenekarodat figyeled és magadat benne, magadat az életedben….