Szavak a csendből

A minap Pestről Budára bicikliztem.
A Szabadság hídon velem szembe egy pár sétált.
Nézd velem őket és figyeld: benned mit indít el a kép?

Az asszonyon fakó-türkiz kosztüm, fején tollas kalap.
A férfin skót-kockás sapka, tetején hatalmas piros bojt.
Mindketten elmúltak már 70 évesek, és a világ legtermészetesebb módján sétáltak a folyó fölött kéz a kézben.

Persze fejben azonnal megírtam róluk a történetemet: a saját útjukat felvállaló, irigylésre méltóan szabad emberekről, akik nem törődnek semmivel, és nem érdekli őket mások véleménye, csak mennek, mennek a maguk útján…
Azon gondolkodtam, hogy én mennyire vállalom fel a sajátomat.
Hogy én mennyire engedem magam a saját bőrömbe bújni.
Mennyire engedem, hogy megismerjem a szerepek nélküli Csupor Ágnest,
és mennyire mutatom meg másoknak a meztelen arcomat.
Eltűnődtem, hogy vajon mely vonásaim szerepek,
és melyik részem az én valódi lényem.
És hogy vajon ki milyennek lát engem.
És mit szeretnék, hogy milyennek lássanak.

hógömb

Az elmúlt hetekben nagyon csendben voltam, nem írtam leveleket és beszélni is keveset beszéltem.
Kiderült, hogy mégsem lehet az enyém a hőn áhított, megpályázott és megnyert műteremlakás.
Rettentően megviselt a hír.
És mint amikor megrázod a kis hógömböt:
így állt a feje tetejére bennem minden, és hetekig csak keveregtek a hópihék a fejemben.
Hogy mennyire tudok a jelennek örülni,
hogy ki is vagyok én valójában, mennyire határoz meg a környezetem:
hogy energiát ad-e a hely, ahol élek, az identitásom része-e,
és ha nem, ha csak a gondolatomban létezik az egész, akkor meg tudom-e a körülményektől függetlenül élni saját szabad lényemet?
És ha nem, akkor mi kell hozzá?
Hová tartok?
És legfőképpen MIÉRT???

Hát, ilyen kérdések nyüzsögtek odabent.
Nem vagyok még a folyamat végén, és a válaszaim is kuszák még.
Egy dolog azonban kristálytisztán kiviláglott a zűrzavarból, (és ezt az egészet ezért írtam le neked):

Amikor együtt alkottunk, (klubokon, tanfolyamokon), akkor megszűnt a zűrzavar és a helyébe puha csend lépett.

Igaz, hogy időnként nem jöttek a számra a szavak, vagy nehezen koncentráltam, de eltöltött valamiféle béke, és ezt éreztem a többieknél is.
Sőt, erről számoltak be utólag:
“… elmondom, hogy sokat adsz. Érezni mikor tetszik valami és akkor olyan lelkes vagy. Magával ragad mások alkotása is. Mélységes találkozás volt számomra az üveggel és a tükörrel, köszönöm Neked.” (Brigi)
“Rettenetesen kívánkozom a Corvin-negyedi lakásba, festeni, beszélgetni, teázni.” (Kati, aki külföldön él.)

Szóval alkotni jó. Együtt alkotni meg pláne. És azt hiszem őrült fontos, életbevágóan fontos, hogy csináljunk olyan dolgokat, amelyek táplálnak minket belülről.

A NŐI ALKOTÓ HÉTVÉGÉN készült csoda-művekkel búcsúzom.
Inspiráljanak, mozogjanak benned és vezessenek olyan tevékenységekhez, amelyek töltenek és örömet okoznak!
Feltöltöttem a novemberi-decemberi alkalmakat, ahol találkozhatunk,
KÉSZÜLJÜNK EGYÜTT A KARÁCSONYRA ÖRÖMMEL!
KATTINTS!

 

 

IMG_0030_resize
SAMSUNG CAMERA PICTURES
IMG_0044_resize
IMG_0038_resize
IMG_0036_resize
IMG_0035_resize
IMG_0034_resize
IMG_0028_resize
IMG_0018_resize
IMG_0014_resize
IMG_0010_resize
IMG_0006_resize
IMG_0001_resize
IMG_0045j_resize
IMG_0011j_resize