Új fogalmat találtunk ki: “Postfestival – szindróma”

Új fogalmat találtunk ki: “Postfestival – szindróma”

Múltkor úgy köszöntem el tőletek, hogy a Mediawave után élménybeszámolót tartok.
Ahhoz képest elég sok idő telt el, engem meg elnyelt a köd. (Vagy a napsütés?:)

Mindenesetre csendben voltam, és ennek az oka a fent említett szindróma…
Mindannyian, akik ott voltunk, erről a jelenségről számoltunk be egymásnak:
a cudar, hideg idő ellenére olyan jól éreztük magunkat,
hogy igencsak nehezen találtunk vissza a hétköznapi életünkbe.

Miért?
Boncolgattam magamban ezt a kérdést egy ideig, mire meg tudtam fogalmazni.

Jó programok, színvonalas műsorok, zseniális zenészek, izgalmas helyszín… ez lenne az oka?
Igen, ez is hozzátett.
De a legnagyobb élmény nekem az volt, hogy olyan sok jó ember gyűlt össze itt,
akik eleinte ismeretlenek voltak, de a pakolás alatt, a közös reggelik idején, az esti koncertek közben
megismertük egymást és bárkivel tudtunk egy nagyot beszélgetni, nevetni, vagy csak összemosolyogni.

Nagyon jó volt, hogy bármikor bárkit megszólíthattam, megkérhettem, hogy segítsen nekem,
és jó volt, hogy engem is kértek mások.
Doboltunk együtt, hallgattunk verset a Duna-parton, árnyjátékot csináltunk az erőd falai között;
csupa olyasmit, amire a hétköznapokban legtöbbször sajnáljuk az időt.

Olyan jól éreztem magam, hogy elfelejtettem fotózni:
az ismerősöktől kértem az elmúlt héten képeket, hogy megmutathassam nektek.

És akkor kezdődjön az élménybeszámoló:

Az indulás.
Nina barátnőm kísért az útra, és ő segített bepakolni. A csomagok mennyiségét látjátok a képeken.
Útközben még felvettük az asztalosoknál a világító képet és a lámpákat,
így Komáromig már csak behúzott hassal tudtam vezetni.

 

Itt az alvós felszerelésünk látható. Nem szeretünk fázni:

Szerencsére az erődben is lehetett sátrazni, így itt állítottuk fel a mieinket.
Mi azt a termet választottuk, ahol hajdanán az Egy elmebeteg nő naplója c. filmet forgatták, így az itt maradt díszletek között szürrealisztikus volt a reggeli ébredés. (Az ott pl. a rácsozott ágya.)

 

A bátrabbak odakint aludtak.              Ilyen hangulatos standot építettek nekünk.
Én Kiss Virág keramikussal osztoztam a házikón, és ennek a mai napig örülök.

  

A portéka:

Napközben workshopokat tartottam azoknak, akik nem fagytak meg a jeges széltől 🙂

Este pedig élveztük a zenét és a társaságot.

A berlini fal lebontásának 25. évfordulója alkalmából az udvart a fesztivál idején egy fából ácsolt fal szelte ketté, s osztotta keleti- és nyugati oldalra. A napok során sorra öltöztették fel az emberek a fal vázát különféle módon.
Döbbenetes volt megfigyelni, mennyire “rosszul esik” nekünk a fal. Ennek a súlyát akkor éreztem meg igazán, amikor az utolsó estén egy koncert közben a szervezők elkezdték lebontani a falat. (A fal a színpad előtt táncoló embereket is kettéosztotta.)  Bár a hangulat előtte sem volt rossz, attól a perctől kezdve, hogy “leomlott” a fal, sokkal felszabadultabban és könnyedebben táncoltunk tovább. (Látod a falat ott középen?)

  

A várfalra esténként színes képeket vetítettek, varázslatos volt.

A berlini fal pedig sok lehetőséget adott a kreatív embereknek.

Itt segédkezek egy “ölelőfülke” elkészítésében. A találmány lényege, hogy az ember nem látja, kit ölel meg a másik oldalon, így előítéletek nélkül élvezhetjük bárki ölelését.

A második kép árnyjáték-játék.

  

Papírból kivágott lények lógtak a sötét folyosókon:

  

A beszámolóm végére hagytam az új világító üvegképem fotóját, mely olyan nagy izgalomban tartott az elmúlt időszakban.
Mostanában sokszor eszembe jutnak Kahlil Gibran: A próféta című könyvéből való idézetek, melyeket réges rég fedeztem fel, és azóta a kedvenceim már.
A levél legvégén találod majd azt a részt, amely megihletett és amelynek részletei fel is kerültek a képre.

A fotók közül néhányat Kiss Virág, a nagy részét Rendes Ákos készítette, ez úton is köszönöm nekik!

Végezetül együttlétre hívlak benneteket.

Egyrészt a nyári táborba, ahol a szabad ég alatt, madárcsicsergés közepette festhetünk,
esténként pedig a tűz mellett beszélgethetünk, szóval nagyon jó lesz.
Az időpont: Július 13.-17. Részletek itt.

Másrészt meghirdetem a nyári szünet előtti utolsó két Üvegfestő Klub alkalmat,
ahová kezdők és haladók egyaránt jöhetnek:
Május 30. szombat 10-14 óra. Részletek itt.
Június 21. vasárnap 14-18 óra.

Remélem, Veled is találkozom valamelyik alkalommal,
kívánok neked vidám tavaszi alkotós napokat!

 

 

Ui.: az idézet, amit ígértem, s amely a házasságról szól:

“Együtt születtetek, és együtt is maradtok mindörökre.
Együtt lesztek akkor is, amikor a halál fehér szárnyai szétszórják napjaitokat.
Bizony mondom, együtt lesztek, még az Isten csöndes emlékezetében is.
De együttlétetekben legyenek távolságok.
És a mennyek szellői táncoljanak kettőtök között.

Szeressétek egymást, de a szeretetből ne legyen kötelék:
Legyen az inkább hullámzó tenger lelketek partjai között.
Töltsétek meg egymás serlegét, de ne igyatok egyazon serlegből.
Kínáljátok egymást kenyeretekből, de ne ugyanazt a cipót egyétek.
Daloljatok, táncoljatok együtt, és vigadjatok, de engedjetek egymásnak egyedüllétet.
Miként a lant húrjai egyedül vannak, habár ugyanarra a dallamra rezdülnek.

Adjátok át szíveteket, de ne őrizzétek egymás szívét.
Mert szíveteket csak az Élet keze fogadhatja be.
És álljatok egymás mellett, de egymáshoz ne túlontúl közel:
Mert a templom oszlopai távol állanak egymástól,
És a tölgyfa meg a ciprus nem egymás árnyékában növekszik. ”

Kahlil Gibran: A próféta