

TÁNC 90x90cm 490.000.-
„Együttlétetekben legyenek távolságok.
És a mennyek szellői táncoljanak kettőtök közt.”
(Kahlil Gibran: A próféta)
Ez a festmény a 2024. december 7-8.-i „Újrakezdés” című lakáskiállítás egyik darabja.
Ennek az üvegfestménynek a létrejötte egy különleges és megrázó időszakhoz kötődik számomra.
Itt bepillanthattok a kulisszák mögé: hogyan jött létre ez az alkotás?
Az én életemben a 2024-es árvíz, (amely elöntötte a házunkat,) nem csak vitt, hanem hozott is sok mindent.
Amiről most írok, az nem csak az árvízhez kapcsolódik, sokkal inkább ahhoz a belső munkához, ami már évek óta tart.
Két barátság kezdődött újra – számomra fontos emberekkel. És egy szerelem, egy régi, mély szerelem.
Most látom csak, hogy mindhármuk hiánya ott lebegett az elmúlt években a színes kapcsolataim között, mint egy homályos folt az üvegen.
Hiányoztak nekem.
És valójában hasonló folyamat zajlott le régen mindhármukkal: valahogy túl közel mentünk egymáshoz, és olyat vártunk a másiktól, amit nem neki kellett volna megadni.
A külön töltött években megtanultunk valami fontosat. Mindannyian sokat dolgoztunk magunkban azért, hogy igazi kapcsolódások jöhessenek létre.
Hogy tudjunk egyedül is táncolni és ez a tánc élvezetes legyen.
Így tudunk jól táncolni egymással. Szellősen, levegősen, kellő távolságot és teret hagyva, ha bármelyikünk előre vagy hátra lépne.
A körök a megtartó, erős és gyönyörű Körök, az Égi- és Földi Segítőink: ott vannak körülöttünk.
Őket is az elmúlt években vettem észre, -bár mindig is ott voltak-, s szőttük egymás felé a láthatatlan és erős szálakat. https://uvegfesteszet.hu/blog/keszen-allsz-az-ujrakezdesre-itt-a-lehetoseg/
Technikai információk:
Az üvegfestmény egyrétegű, arany fém keretben van, így azonnal felakaszthatod a faladra.
Mindkét oldalán festett üveg melyre fém- és üvegdarabok, valamint üvegcseppek is kerültek.
Ha úgy érzed, ez a tiéd, vagy szeretnéd élőben megtekinteni, vedd fel velem a kapcsolatot.
Örömmel készítek neked egyéni, személyre szabott alkotást is.