Csokoládé-illatú napok - Üvegfestészet

Csokoládé-illatú napok


Csokoládé-illatú napok

Pár napja nálam minden a csokoládé körül forog.
Íme…

Menta

Pár napja nálam minden a csokoládé körül forog.
Szilveszter után újra beteg lettem (most Torok Tihamér jött), és következett egy újabb kényszerpihenő.
Nekem ez nagy kihívás, amivel persze már párszor szembenéztem, nevetek is sokszor magamon, hogy milyen nehezen engedem bele magam a pihenésbe…

De most belemerültem, méghozzá az egyik kedvenc könyvemmel: J. Harris: Csokoládé-jával.
Szeretek egy könyvet újra és újra elolvasni: ahogy telnek az évek, mindig új rétegek bukkannak elő, új jelentések.
És tegnap ennél a résznél élesen nyilallt valami a gyomromban.
Ahogy nőnek a gyerekek, egyre többször fordul elő hasonló szitu nálunk is.
És tudom, hogy ez így van jól. Tudom, hogy szükséges a szembenállás a szülővel.
A csattanás, az összeütközés, majd a kisimulás…
Mint a hullámok.
És jó olvasni, hogy másnál is így működik ez az embert próbáló, mégis különösen mély időszak: a kamaszkor.

“…Elfordult tőlem; szemhéja megduzzadt a könnyektől, de eszébe sem jutott, hogy nálam keressen vigaszt. És én hirtelen kábító világossággal ismertem fel mindent: a gyermeket, a serdülőt, a felnőttet, az idegent, akivé egy napon majd lesz, és kis híján felsikoltottam a kifosztottságtól, a rémülettől, mintha helyzetünk valamiképpen megfordult volna: ő lett a felnőtt, és én a gyerek.
Kérlek, nagyon kérlek… Mihez kezdenék nélküled?
De aztán szó nélkül hagytam, hogy elmenjen. Sajgott bennem a vágy, hogy a karomba vegyem, de túlontúl is érzékeltem a válaszfalat, amely közénk ereszkedett.
(…)
Nem sokkal hajnal előtt, mint kicsi korában oly sokszor, bemászott mellém az ágyba, és az álom puha rétegein keresztül hallottam a suttogását:
– Ne félj, maman. Soha nem hagylak el.
Só és babaszappan szagát éreztem rajta, ölelése szilaj és meleg volt a ránk boruló sötétben. Ringatni kezdtem, s magam is elringatóztam ebben a bensőségben, mindkettőnket átfogva, már-már fájdalmas megkönnyebbüléssel.
– Szeretlek, maman. Mindig szeretni foglak. Örökre. Ne sírj.”

 

Ezek a gyomornyilallások megállítanak, és süvöltik, milyen értékes az idő, amit együtt tudunk tölteni…
Erről szintén a csokoládé jut eszembe:
a világ legfinomabb csokis-karamellás keksze, amit legutóbb a lányommal sütöttünk.
Majdnem ugyanolyan egyszerű elkészíteni, mint megenni…
(Az alapreceptért hála Stahl Juditnak, mi egy kicsit módosítottunk rajta a fekete csoki javára.
A levél aljára be is másoltam, hátha te is egy számodra fontos személlyel megsütöd.)

Ezt a kissé merengős, befelé nézegetős levelet egy dallal és egy invitálás-kupaccal fejezem be.

A dalt nemrég hallottam életemben először. Egy zseniális fiatal lány, Szeder Szabó Krisztina szerezte, és játssza,
és a jelen időszakról szól. A címe: Lazsa dal
(Talán sokan együtt érzünk vele… https://www.youtube.com/watch?v=G_bRm1NZ6ZE)

Az invitálás-kupac pedig az Üvegfestő Klub újabb januári-februári eseményeire utal.
Az ALAP-tanfolyamokon kívül most az 1001 éjszaka világába látogatunk el,
és olyan tárgyakat készítünk, amelyekkel otthonunkat melegebbé, titokzatosabbá tehetjük a borongós télben.
Szeretettel látunk!
Tovább a NAPTÁR-hoz. (ne felejts el a lap oldalán lapozni a februárra!)

Ezek után nem marad más, mint hogy elbúcsúzzak
és
szép
csoki-illatú estéket kívánjak neked!
….és
ALKOSSUNK EGYÜTT ÖRÖMMEL!

 

2015. 01. 09. | Blog, Tanfolyam | , , , ,