Így találkozott Lengyelország Magyarországgal az üvegen - Üvegfestészet

Így találkozott Lengyelország Magyarországgal az üvegen


Így találkozott Lengyelország Magyarországgal az üvegen

Izgalmas munkát fejeztem be a napokban. A XVI. kerületi Szent Anna Lelkészség plébánosa, aki lengyel, különleges ötlettel keresett meg. Ő évekkel korábban Magyarországra jött misszióba, megtanult magyarul (!) és most ezt a plébániát vezeti, gondozza nagy szeretettel.
A templom felújítását befejezte és most szépíti.
A kerek sekrestyeablakra megálmodta, hogy a lengyelországi Csesztohovai Szűz Mária képe kerüljön úgy, hogy a háttérben a magyar és a lengyel zászló szimbolizálja e két nép barátságát.
Szerintem szép ötlet.

 

img


A templom belseje így néz ki a karzatról. Kétoldalt és az oltár fölött gyönyörű üvegképek vannak. Úgy kellett megterveznem az üvegfestményemet, hogy ebbe a környezetbe stílusával, színvilágával harmonikusan illeszkedjen.
A sekrestye ajtaja bal oldalon látható.
Az eredeti festmény gyönyörű, és mindig nagy kihívás üvegre tenni egy másik technikával készült alkotást. Ráadásul az eredeti kép nagyon sötét, ezért nem másolhattam le egy az egyben.
Hogy mennyire sikerült, döntsd el Te, szerencsére a plébános nagy örömmel fogadta :=)

 

maryja-130773

 

1

 

Az eredeti kép története:

częstochowai Fekete Madonna, (Czarna Madonna vagy Matka Boska Częstochowska lengyelül) ikon Európa egyik legismertebb Szűz Mária ábrázolása, a lengyel katolicizmus és függetlenség szimbóluma. A Jasna Góra-i pálos kolostorban őrzik Lengyelországban, Częstochowában. A legenda szerint Szent Lukács evangélista festette egy cédrustáblára, amely a Szent Család otthonából származott. Az egyik legrégebbi Jasna Góra-i irat szerint a kép Jeruzsálemből Konstantinápolyon és Belzen keresztül került a kolostorba, 1382 augusztusában. Ugyanebben az évben kapták birtokul Jasna Górát (magyarul Fényes Hegy) a magyar pálosok.

Csodatévő MadonnaA kép története:

Az ikon, amelynek csodatévő erőt tulajdonítanak, évszázadok óta vonzza a zarándokok tömegeit a világ minden tájáról. A Fényes Hegyet a világ egyik leglátogatottabb zarándokhelyévé tette. Az egyik legismertebb csoda az 1655-ös svéd invázió (az „Özönvíz”, lengyelül Potop) idején történt, amikor egy maroknyi lengyel egy egész támadó protestáns hadsereg ellen védte meg a kolostort. A megmenekülést a lengyelek a Madonna csodatévő erejének tulajdonították, a támadás feletti felháborodás és a siker pedig megfordította az egész háború menetét. A következő évben, 1656. április 1-jén János Kázmér (Jan Kazimierz) lengyel király hálából a lwówi (lembergi) Szent Szófia-székesegyházban Máriának ajánlotta fel országát, így a Szűz Lengyelország patrónája és királynője lett. A Fekete Madonna képet később meg is koronázták. Az orosz uralom idején Miklós cár „a legveszélyesebb lengyel forradalmárnak” nyilvánította a Fekete Madonnát, és betiltotta a częstochowai zarándoklatokat. A Fekete Madonna volt az 1970-es évekbenmegszerveződő, Lech Wałęsa vezette Szolidaritás mozgalom egyik szimbóluma.

Montmorencyben, a lengyel emigráció panteonjának nevezett Les Champeaux temető templomában kiállították egy másolatát a képnek.

Az ikon

„A festmény nélkül Jasna Góra nem volna több egy épületkomplexumnál, műalkotások múzeumánál, amelyek kétségkívül értékesek és szépek, de hiányzik belőlük az élet ereje. A festmény a misztérium, az alapzat, az atmoszféra a Jasna Góra-i szentélyben” – írja a kolostor honlapja. A képet egy 122,2 x 82,2 x 3,5 centiméteres fatáblára festették, és a gyermek Jézust karján tartó Szüzet ábrázolja. A képet Mária arca uralja, tekintete a szemlélő szemébe mélyed. A Gyermek arca is a zarándok felé fordul, de ő valahová máshová néz. A két arcon komoly, elgondolkodó kifejezés ül. Mária arcán két párhuzamos és egy ezeket keresztező vágás fut. Jobb keze a keblén nyugszik, mintha a Gyermekre mutatna. Köntösén a magyar uralkodóház liliomai.

Magyar vonatkozások

A lengyelek 1994. május 15-én, a pálosok hazatelepülésének 60. évfordulójára a Częstochowai Fekete Madonna kegyképének másolatát a Gellért-hegyi Magyarok Nagyasszonya-sziklatemplomnak ajándékozták.

2011. június 30-án Magyarországra érkezett a kegykép újabb hiteles másolata. A pálos rend adományát, a kormány nevében Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár fogadta a Szent István-bazilikában.[1]

2018. 06. 29. | Blog | , , , , , ,