Megszüntették annak a professzionális üvegfestéknek a gyártását, amit 27 éve használok. Hosszú kutakodás után nem találtam olyat, amivel folytatni tudom az üvegfestést. Úgy döntöttem, hogy megírom ennek a 27 évnek a történetét.

1998 őszén édesapám jóvoltából kölcsönkaptunk egy önkormányzati helyiséget, amit kifestettünk, és berendezhettük az első műhelyt. Megszállottként dolgoztam: mindent megfestettem, ami tetszett: vicces formájú halakat, régi autókat, várakat, szibériai sziklarajzokat.

Olyan sokat festettem, hogy Karácsony előtt egy házi kiállítást is tartottunk, ahol elkezdtek fogyni az üvegfestmények.

Így utólag fogalmam sincs, hogy történhetett. Annyira egyszerűen festettem: egy szín körbekontúrozva, sokszor még háttér sem volt, csak egy színes papír vagy zsákvászon…

Nemsokára megvettünk egy Polski Fiatot, az első autónkat, Beust, csak hogy az üvegszállítás még szürreálisabb legyen :=D

Hát, így kezdődött…..

1999 tavaszán kibéreltünk egy 10 nm-es üzlethelyiséget az Erzsébet körúton.
Felújítottuk, világítást és polcokat szereltünk bele és elneveztük Üveghegy Galériának. Az utolsó forintjainkat költöttük a kaucióra. Megnyitottunk.

Azt hiszem sosem fordult meg a fejünkben, hogy nem sikerülhet. Talán ez volt a titka az egésznek.

Nappal a galériában árusítottam, du. 4-kor Gábor leváltott, és szaladtam festeni.

Elkezdtünk apróságokat készíteni, ajándéktárgyakat: mécsestartót, tükröt. Úgy tudom, én készítettem az első festett üvegórát Magyarországon.

Eleinte bosszantott, amikor megláttam az én órámnak pontos mását (méretben, színben, mintában!) egy-egy másik kirakatban. Töprengtünk, hogy elkezdjünk-e hosszadalmas procedurát a levédéssel. Aztán kitaláltam, hogy majd új dolgokat tervezek, és egy lépéssel megelőzöm a többieket. Így is lett.

Hihetetlen sok lehetőség van az üvegfestésben, ahogy teltek az évek, egyre újabb technikákat, lehetőségeket fedeztem fel.

És ezt a lelkesedést és kíváncsi felfedezést még most, ennyi év után is érzem.
(A fotók még analógok, és az albumomból fotóztam ki őket :=)

Az első perctől kezdve azt éreztem, hogy az üvegfestés egy csomó mindent tanít nekem.

Az első nagyobb jelentőségű történés ennél a Maszk című képnél történt. Rettenetesen beleszerettem a szibériai sziklarajzokba, és kitaláltam, hogy ezt a párt nagyban festem meg. Kb 70×70 cm-es üvegre kezdtem el festeni. A terv az volt, hogy két színt használok, és először a világos, rezeda-zölddel kezdtem el festeni az arcokat. Ahogy azonban a sötét zöldet is elkezdtem használni, belecsöppent a rezedába, és gyönyörű folt képződött. Annyira szép volt, hogy elkezdtem vadul csepegtetni: másik zölddel és átlátszóval, és csak figyeltem, hogy a különböző időpontban cseppentett festékek hogyan márványozzák a felületet.

Ez a „hiba” így lett az egyik kedvenc technikám.

Ahogy a fotókon is látod, nem álltam meg: folyamatosan új és új csepegtetéseket próbáltam ki.

És azt vettem észre, hogy az újabb hibákból, tévesztésekből egyre újabb technikák jöttek létre. Az fogalmazódott meg bennem (ami később az üvegfestő táborok egyik jelmondata lett,) hogy az üvegfestést nem lehet elrontani. Mindenből valami szépet lehet csinálni, csak kitartóan kell próbálni.

Ez a filozófia valahogy az életem részévé vált. Szeretek mindent megszerelni, megjavítani. Próbálom persze az ésszerűség határain belül, mert olyan is van, amikor már valami nem javítható, és el kell engedni…

Hát, így lettek egyre összetettebbek, foltozottabbak a festmények, és így tágult ki egyre jobban a lehetőségek köre.

MEGNÉZEM A MÉG MEGVÁSÁROLHATÓ ÜVEGFESTMÉNYEKET